A Jazztelen zenekart Bűdi Szilárd és Géczy Viktor hívta életre 2014-ban. A korábbi évekből Szilinek rengeteg dala felgyülemlett, Viktorban is duzzadt az alkotókedv, és mivel mindig is jó alkotótársak voltak, így mindenképpen zenekart kellett alapítani.
A srácok, egy rövid dobos casting után megtalálták 3. felüket Kottler Ákost, aki szintén vágyott már valami újra, ami a sajátja lehet.
Mivel mindhárman a Blues, a Rock, a Funky zenei világában érzik otthon magukat, így a Jazztelen célja az lett, hogy ezekkel a stílusjegyekkel írjon rádióbarát slágereket. Végeredményként pedig modern mai hangzású dalokat kaptunk.
A dalszövegekből motivációt kaphatunk az élet nehéz pillanataihoz és a felhőtlen szórakozáshoz, gőzkieresztéshez egyaránt.
Igyekeznek szórakoztatva elgondolkodtatni a közönséget!
“Ne fesd feketére a napod, ha már megkapod”
A zenekar eddigi munkásságát fémjelzi:
3
nagylemez
10
videoklip
1 milliós
youtube
megtekintés
Megalakulásuk óta rendszeres vendégei a hazai klubok, városnapok és fesztiválok színpadainak.
Koncertjeiken gyakori vendég volt Magyarország legelismertebb Kossuth-díjas gitárművésze Tátrai Tibor, akivel közös dal is született Piros blues gitár címmel:
Dalaikat rendszeresen rotációban játsza a Petőfi rádió és az aktuális Rock rádiók.
2017 a Végtelenbe és mégtovább címmel jelent meg debűtáló lemezük.
2020. Szeptemberben jött ki a második lemez, a címe “Rocksztárok bűne”. A lemezen a Jazztelentől jól megszokott lendület, virtuozitás, és humor hallható.
Az albumról a “Vasárnap” című dal kapta az első videoklipet, ami igazán “családbarátra” sikerült.
A dal az együtt töltött családi hétvégék fontosságára fókuszál, ami nélkülözhetetlen manapság, ebben a rohanó világban.
Harmadik albumuk 2013-ban látott napvilágot. A lemez sokkal bensőségesebb hangulatú lett, a szövegekben métöbb érzelem és személyes élmény fogalmazódott meg.
A 3. album legvidámabb dala amely a földet mozgató 2 legfontosabb erőről szól, bejutott A DAL 2023 Döntőjébe: Kaja meg szex.
Bűdi Szilárd énekes-dalszerző, basszusgitáros, szájharmonikás,
Bűdi László gitáros és
Kottler Ákos dobos úgy idézi meg a klasszikus rock-blues életérzést, hogy közben nem egy retró buliban érzi magát az ember.
A zenekar friss, energikus és lendületes, mint egy jó kávé a reggeli ébredés után.